FATIMA
	Fatima kicsiny portugál falu, Leiria püspökségben, Lisszabontól 130 kilométernyire, tehát az ország középpontjában fekszik. Érdekes régi monda beszéli el a Fatima név eredetét, és azt, hogy egy régi kolostor irányította lakóinak lelki életét. A kolostor a 17. század végén elpusztult, de a hozzátartozó kis templom még ma is áll. Itt aratott győzelmet I. János portugál király, a seregeivel betörő kasztiliai király fölött. A diadalt a Szűzanya segítségének köszönhette s meg is hálálta támogatását. Kolostort emelt a domonkos atyáknak, akik azután Szűz Mária különös tiszteletére, a rózsafüzér-imádságra szoktatták a lakosságot. Ebben az eldugott, jámbor kis fészekben élt a fatimai csoda három egyszerű kis látnoka: Lucia, Jacinta és Francisco. A három gyermek úgy nőtt fel, mint a báránykák, amelyek őrizetük alatt legelésztek a réteken. Nem tudtak sem írni, sem olvasni. Csak imádkozni szerettek, szorgalmasan tanulták a katekizmust és féltékenyen őrizték lelkük tisztaságát. A csoda idején még csak Lucia járult az első szentáldozáshoz.   AZ ANGYAL 1916 tavaszán történt. Francisco és Jacinta, a két testvér engedélyt kapott anyjától, hogy a legelőre mehessen a báránykákkal. Így legnagyobb örömükre együtt tölthették a napot unokatestvérükkel, Luciával. Meguzsonnáztak, elmondták a rózsafüzért, azután játszani kezdtek. Hirtelen szélroham keletkezett. Feltekintettek s íme, az olajfák fölött valami fehérséget pillantottak meg, mely feléjük közeledett. A jelenés alakot öltött: 14—16 éves földöntúli szépségű ifjúnak látszott. Megállt a gyermekek előtt s így szólt: “Ne féljetek! Én a béke angyala vagyok. Imádkozzatok velem." Azután letérdelt, fejét egészen a földig hajtotta s háromszor így imádkozott: “Istenem, hiszek Benned, imádlak, remélek Benned, szeretlek Téged. Kérlek bocsáss meg azoknak, akik nem hisznek Benned, nem imádnak, nem remélnek Benned, nem szeretnek Téged." Az ima után felállt s így szólt: “Így imádkozzatok. Jézus és Mária szentséges Szíve meghallgatja majd könyörgésteket." Ezzel eltűnt. A gyermekek pedig ettől kezdve mindennap többször is elmondták az angyal imáját. Rövid idő múlva viszontlátták a csodálatos ifjút, aki így szólt hozzájuk: “Mit cselekesztek? Imádkozzatok, sokat imádkozzatok, Jézus Szíve és Mária Szíve benneteket használnak fel irgalmasságuk tervének megvalósítására. Állandó imádságot és áldozatot ajánljatok fel engesztelésül az Úrnak a sok bűnért, amellyel megbántják, és könyörögjetek a bűnösök megtéréséért. Így majd elnyeritek a békét hazátoknak. Én vagyok Portugália őrzőangyala ... Mindenekelőtt fogadjátok megadással s viseljétek türelemmel a szenvedéseket, melyeket rátok bocsát az Úr." Két vagy három hónappal később újból megjelent az angyal. Kezében kelyhet tartott, a kehely fölött az Ostya lebegett s az Ostyából vércseppek folytak a kehelybe. A kehely és az Ostya tovább lebegett a levegőben, az angyal pedig a gyermekek mellé térdelt és így imádkozott: “Legfönségesebb Szentháromság Atya, Fiú és Szentlélek, mélységesen imádlak s felajánlom Neked Jézus Krisztus drága testét, vérét, lelkét, Istenségét. Aki a föld minden tabernákulumában jelen van, elégtételül és engesztelésül az Öt érő gyalázatért, szentségtörésért és közönyért. Szentséges Szívének és a szeplőtelen Szűz Mária Szívének érdemeire kérjük, add, hogy a bűnösök megtérjenek." Az angyal ezután felemelkedett, vette az Ostyát s odanyújtotta Luciának, a kehely tartalmát elosztotta Jacinta és Francisco között, majd pedig így szólt: “Egyétek és Igyátok Jézus Krisztus testét és vérét. Akit a hálátlan, emberek oly szörnyűségesen meggyaláztak!" Ezután ismét a földre vetette magát s háromszor megismételte a fenti imát. Végül eltűnt. A gyermekek aznap is, később is a természetfölötti események hatása alatt maradtak. Csak napok múltán nyerték vissza rendes lelkiállapotukat.   A SZÜZANYA AZ ELSŐ MEGJELENÉS 1917 május 13án a három pásztorgyermek az iriai völgykatlanban, a ,,Cova da Iriában", Fatimától mintegy három kilométernyire legeltette nyáját. Rózsafüzért imádkoztak, azután kövekből házat építettek. Ez volt legkedvesebb játékuk. Hirtelen villám hasított át a ragyogó napsütésen! Ijedten pillantottak az égre: egyetlen felhőcske sem látszott! Mégis jobbnak látták, hogy hazafelé induljanak. Amint fölfelé kapaszkodtak a dombon, újabb villám vakította el szemüket. Rémületükben most már futni kezdtek, de egyszerre megálltak, mintha földbe gyökerezett volna lábuk. Néhány lépésnyire tőlük a kis tölgyfa fölött csodálatos ragyogásban, gyönyörű nőalak lebegett. Kedves mozdulattal nyugtatta meg a gyermekeket: “Ne féljetek, nem bántlak benneteket." A gyermekek először hallgatagon, mozdulatlanul nézték. Végre Lucia kinyögte: “Honnan jössz?” “Az égből jövök." ,,És mit kívánsz tőlem?" “Azért jöttem, hogy megkérjelek benneteket, legyetek itt minden hónap 13án hatszor egymásután ugyanebben az órában, egészen októberig. Októberben majd megmondom, hogy ki vagyok és mit kívánok tőletek." Egy pillanatig csend lett Francisco látta ugyan a gyönyörű alakot, de nem hallotta a beszédet. Jacinta hallotta a párbeszédet, de nem volt bátorsága megszólalni. Lucia végre újabb kérdést tett fel: ,,Te a mennyből jössz . . . én is az égbe fogok jutni?" “Igen." ,,És Jacinta?" “Ö is." ,,És Francisco?" “Francisco is; de előbb még sok rózsafüzért kell elmondania." Lucia ezután még két fiatal leány sorsáról érdeklődött, akik nemrégen haltak meg; a jelenés azt mondta, hogy az egyik a mennyországban van, a másik a tisztítóhelyen. Azután így folytatta: “Akarjátok-e Istennek ajándékozni magatokat, hajlandók vagytok-e minden áldozatot meghozni és minden szenvedést elfogadni, amelyet engesztelésül bocsát rátok, a sok bűnért, amellyel az isteni Fölséget megbántják, a bűnösök megtéréséért és elégtételül a sok káromlásért és más sértésért, amellyel Mária szeplőtelen Szívét illetik az emberek?" “Akarjuk" — válaszolta lelkesen Lucia mindhármuk nevében. Az Úrnő kedves, anyai mozdulatával fejezte ki megelégedését, majd kijelentette, hogy hamarosan sokat kell szenvedniök, de Isten kegyelme mindenkor megerősíti és megvigasztalja őket. Végül széttárja összekulcsolt kezét és csodálatos, szelíd, de mégis szívbemarkoló fényt sugárzott a kis látnokokra. “Ebben a fényben úgy láttuk magunkat, mint ahogy Istenben vagyunk, tisztábban, mintha a legragyogóbb tükörbe néztünk volna." Ekkor térdre vetették magukat és elmondták az angyal imáját a Szentháromsághoz. Az Úrnő végül azt ajánlotta, mondják el a rózsafüzért mindennap, hogy kiesdekeljék a világnak a békét. Majd könnyedén felemelkedett és, kelet felé, eltűnt a szemük elől. A gyermekek lassanként magukhoz tértek elragadtatásukból és izgatottan tárgyalták meg az eseményt. Lucia meghagyta a kisebbeknek, hogy senkinek se szóljanak otthon, de a kis Jacinta mégsem tudta megállni, hogy el ne meséljen mindent az édesanyjának. Erre szembesítették Franciscóval és Luciával. Lucia anyja, abban a meggyőződésben, hogy képzelődés az egész, szigorúan megbüntette leányát. A jelenés híre azonban hamarosan elterjedt a vidéken, bár senki sem adott hitelt a három gyermek állításának.   A MÁSODIK MEGJELENÉS Elérkezett június 13a, Szent Antal ünnepének előestje, melyet egész Portugáliában, de különösen Fatimában nagy ténnyel ünnepelnek meg, hiszen Szent Antal az egyházközség védőszentje. A gyermekek szülei az ünnepségre készülnek, a kis pász • torok pedig a Cova da Iriába. Mintegy ötven ember követte őket kíváncsiságból. Elimádkozták a rózsafüzért s pontosan délben újra megjelent a villám, majd pedig az Úrnő maga. ,,Mit kívánsz tőlem?" — kérdezte Lucia ismét. A jelenés azt felelte, hogy jövő hónap 13án újból eljön, addig pedig mondják el mindennap a rózsafüzért. Majd így folytatta: ,,Azt akarom, hogy tanuljatok meg olvasni. Akkor majd megmondom, mit kívánok." Lucia egy betegért könyörgött, akit imaiba ajánlottak: ,,Ha megtér, egy éven belül meggyógyul." Ezután egy titkot bízott a gyermekekre: ez volt az “első titok". Francisco megint nem hallotta, mit mondott az Úrnő és Luciától tudta meg ,,titkát". Mi lehetett a titok?   AZ ELSŐ TITOK Ma már lehullott róla a lepel. Lucia 1927-ben engedélyt kapott Jézustól, hogy közölje a titkot a világgal. Az ő parancsára írta le Lucia az akkor lefolyt párbeszédet: Lucia: ,,Kérlek téged, végy magadhoz mind a hármunkat a mennyországba!" Az Úrnő: ,,Igen, hamarosan eljövök, hogy elvigyem Franciscót és Jacintát. Neked tovább kell a földön maradnod. Jézus fel akar használni téged, hogy az emberek jobban megismerjenek és megszeressenek engem. Meg akarja alapítani szeplőtelen Szívem tiszteletét a világban. Aki gyakorolja ezt, annak megígérem, hogy üdvözül. Az ilyen lelkek előnyben részesülnek Istennél, mint virágok, amelyeket trónja elé helyezek." Lucia: ,,Így hát egyedül kell itt maradnom a földön?" Az Úrnő: ,,Nem, leánykám. Sokat szenvedsz? Ne veszítsd el bátorságodat! Én sohasem hagylak el téged. Az én szeplőtelen Szívem lesz menedéked és utad, mely Istenhez vezet." Mialatt az utolsó szavakat mondta, széttárta kezét s fényt sugárzott a gyermekekre, mely által mintegy Istenben látták önmagukat. Francisco és Jacinta olyan sugárkévében álltak, mely az ég felé tört, mert rövidesen oda kellett kerülniök, Lucia viszont olyan sugárözönben állt, mely a földön ömlött el. A jelenéstől jobbra egy szívet láttak, melybe mindenfelől tövisek hatoltak bele. Rádöbbentek, hogy ez Mária szeplőtelen Szíve, melyet a világ számtalan bűne sebzett meg s amely vezeklést, jóvátételt kíván. Lucia végezetül így ír: ,,A Szűzanya akkor nem parancsolta meg, hogy hallgassunk, de mi éreztük, hogy ez az Úr kívánsága." Amikor a jelenés távolodni kezdett, a körülállók a kis tölgyfa irányából rakétaszerű kis robbanást hallottak, majd látták, amint fehér felhőcske emelkedett az égnek. A látnokok vágyódó pillantással kísérték a Boldogságos Szüzet, Lucia pedig felkiáltott: ,,Ha látni akarjátok, ott van ... ott..." S a felhőre mutatott. Amikor az is eltűnt, így szólt: ,,Vége. Az ég bezárult." A kis pásztorok hazatértek. Éppen a nagymise végére értek a faluba. A két család állásfoglalása ellentétes volt. A két kisebb gyermek szülei hittek beszédüknek, Lucia anyja viszont képzelődésnek tartotta az egészet. El is vitte leányát a paphoz, hogy gyónja meg hazugságát. A plébános csak annyit mondott, hogy a jelenés lehetett az ördög cselvetése is. ,,Nem," — jelentette ki Jacinta, mikor ezt meghallotta azt gondolta az ördög csúf és a pokolban lakik. ,,Az az Úrnő pedig csodálatosan szép volt és az égbe ment."   A HARMADIK MEGJELENÉS Július 13án már több mint 3000 ember kísérte a gyermekeket a Cova da Iriába. Lucia egészen az utolsó pillanatig otthon akart maradni, annyira megfélemlítették a szülei s az ördögtől való rettegése. Végül azonban mégis útnak indult két kis társával. A jelenés pontosan délben ismétlődött meg. Lucia eleinte nem akart megszólalni, de a kis Jacinta rábeszélésére végül mégis feltette a megszokott kérdést: ,,Mit kívánsz tőlem?" Az Úrnő újból megkérte, hogy ne mulasszák el a jövő hó 13-át, mondják el mindennap a rózsafüzért a Szűzanya tiszteletére, hogy kiesdekeljék a háború gyors befejeződését, mert csak a Szűzanya segíthet rajtuk. Lucia megkérte az Úrnőt, hogy mondja meg nevét és tegyen csodát, hogy mindenki higgyen megjelenésében. Kérésére a jelenés azt felelte, hogy csak jöjjenek el minden hónap 13-án: októberben majd megmondja, hogy kicsoda Ő s akkor nagy csodát is tesz, hogy mindenki higgyen benne. Luciának még egyéb kérései is voltak: gyógyítson meg az Úrnő egy szegény nyomorékot, térítsen meg egy családot, vigyen egy beteget magával az égbe. Az Úrnő azonban mindannyiuknak csak a rózsafüzér imádkozását ajánlotta, majd így folytatta: ,,Áldozzátok fel magatokat a bűnösökért és mondjátok gyakran, különösen, ha áldozatot hoztok: Jézusom, irántad való szeretetből, a bűnösök megtéréséért, engesztelésül a megbántásokért, amelyek Mária szeplőtelen Szívét érik." Végül feltárta előttük második és legnagyobb titkát, azzal a kifejezett utasítással, hogy az ő engedélye nélkül senkinek el ne mondják. Lucia huszonöt évig hallgatott és csak 1941-ben tárta fel ezt a titkot. Mi lehetett ez a titok?   A MÁSODIK TITOK Lucia 1941-ben “engedelmességből és az ég engedélyével" a következőket írta: “A titok három különböző, de szorosan összefüggő dolgokból állott. Ezek közül keltőt mondhatok el most, a harmadik pillanatnyilag még titok marad."   Az első része: a pokol látomása “Amikor Mária az utolsó szavakat kiejtette, amelyekről már beszámoltam, széttárta kezét, mint ahogy a megelőző két hónapban is tette. A belőle kiáradó fénycsóva ezúttal behatolt a földbe s ott nagy tűztengert láttunk, benne elmerülve pedig fekete, megégett lényeket, ördögöket és lelkeket, emberi alakban. Ezek olyanok voltak, mint átlátszó, izzó széndarabok. A lángok között magasba emelték őket, majd leestek, mint a súlytalan szikrák, de mégsem lebegtek, hanem visszazuhantak a szörnyű parázsba. Közben olyan rettenetes jajgatást, fájdalmas, kétségbeesett kiáltozást hallattak, hogy valósággal reszkettünk a borzadástól és az ijedségtől. (Bizonyára ebben a pillanatban tört ki belőlem az a fájdalomkiáltás, amelyről a körülöttem álló emberek beszéltek.) Az ördögök olyanok voltak, mint valami szörnyű és utálatos ismeretlen állati alakok, de átlátszóak, mint az izzó szén. Ez a látomás csak egy pillanatig tartott. És hálával tartozunk jóságos mennyei Anyánknak, hogy már előzőleg megígérte nekünk a mennyországot. Máskülönben, azt hiszem, meghaltunk volna az ijedségtől és a borzalomtól."   A második része: Mária szeplőtelen szívének tisztelete Amikor mintegy segélykérően néztünk fel a Szűzanyára, jóságos, szomorú hangján így szólt: ,,Láttátok a poklot, ahová a nagy bűnösök jutnak. Az ő megmentésükre akarja az Úr az én szeplőtelen Szívem tiszteletét a világban meghonosítani. Ha az emberek megteszik azt, amit nektek mondok, sok lélek megmenekül és a béke is elérkezik. A háború (1914—1918) már vége felé közeledik; ha azonban nem szűnnek meg az Urat bántalmazni, nem sok idő telik bele s új, még szörnyűbb háború kezdődik. Ez a következő pápa uralma alatt történik. Ha majd egy éjszakán ismeretlen fényt láttok feltűnni, tudjátok, hogy ez az isteni jel, hogy a világ számtalan bűnéért közeleg a büntetés. Ez a büntetés: háború, éhínség, az Egyház és a Szentatya üldözése ... Hogy ezt megakadályozzam, eljövök, hogy a világot felajánlják az én szeplőtelen Szívemnek és az elsősszombati engesztelő szentáldozást bevezessék. Ha teljesítik kérésemet, egy keleti ország megtér és béke lesz. Ha nem teljesítik, akkor hitellenes propaganda terjeszti majd a világban tévtanait; háborút s egyházüldözést idéz elő. Sok jó embert fognak megkínozni; a Szentatyának is sokat kell szenvednie; több nemzetet megsemmisítenek... A láthatár komor. Egy fénysugár mégis áttöri: ,,Végül mégis szeplőtelen Szívem diadalmaskodik ... Egy nagy ország megtér és hosszú békekorszak köszönt a világra. Portugália pedig megőrzi hitét." A jelenés végül így szólt: (A titok harmadik részét még homály borítja.) ,,Ne mondjátok el senkinek. Csak Franciscónak mondhatjátok meg. Ha majd a rózsafüzért imádkozzátok, tegyétek minden tized végére: Jézusom, bocsásd meg bűneinket, őrizz meg bennünket a pokol tüzétől, vigyél minden lelket a mennyországba, különösen azokat, amelyek leginkább rászorulnak irgalmadra." Valamivel előbb még azt mondotta: — “Szükséges, hogy megjavuljanak, bocsánatot kérjenek bűneikért s ne bántsák meg többé az Úr Jézust, akit már annyiszor megbántottak." A körülállók mit sem sejtettek ezekből a titkokból, csak annyit láttak, hogy a jelenés helyére fehér felhő ereszkedett le s a nap fénye feltűnően elhomályosodott. Ezek a jelenségek a látomás végeztével szűntek meg.   A NEGYEDIK MEGJELENÉS Az egyházi körök—a fatimai jelenéssel kapcsolatban — továbbra is tartózkodnak minden állásfoglalástól. Annál hangosabb volt a sajtó, melynek egy része szélhámosságnak minősítette a látomásokat. Kirohanása azonban kétségtelenül nagyot lendített a dolgon, mert így egész Portugália megismerte Fatimát és augusztus 13án már mintegy 15000 néző özönlött a Cova da Iriába. Ezúttal nemcsak kíváncsiak tartózkodtak ott, hanem már jámbor hivők morzsolgatták a rózsafüzért és énekeltek egyházi énekeket. Dél volt már, de a kis látnokoknak se híre, se hamva! Nagy volt az izgalom, a csalódottság, az aggodalom. Végre elterjedt a hír, hogy a gyermekeket letartóztatták és börtönbe zárták. A körülállók hangosan méltatlankodtak s már-már elindultak a kerületi elöljáróhoz, ekkor azonban rendkívüli jelenség kötötte le az emberek figyelmét. Hirtelen mennydörgés hallatszott, villám cikkázott s a tölgyfa körül gyönyörű felhő képződött. Mintegy tíz perc múlva felemelkedett a felhő és eltűnt a nézők szeme elől. Mindenki megnyugodott és a kerületi elöljáró is megmenekült a veszélytől. A Szűzanya tehát nem maradt el a találkozóról. A kicsinyek elmaradtak, de nem saját hibájukból. Már 11-én faggatni kezdték őket, gondolván talán bevallják “hazugságaikat". Hiába volt minden. Végül 13-án reggel letartóztatták s Vila Nova di Ourem-be, a kerületi elöljáró színe elé vezették őket. Az elöljáró, Arturo d'Oliveira Santos volt. A gyermekek többszöri sürgetésre sem voltak hajlandók titkukat elárulni s erre bezárták őket. Egész nap s a következő napon is faggatták s szörnyű fenyegetésekkel rémítgették őket. Az elöljáró megígérte, hogy forró olajban főzeti meg mindhármukat, de ez sem használt. Augusztus 15-én végre megelégelte a dolgot, s szüleikhez küldte vissza a gyermekeket. Amikor Lucia anyja meghallotta, hogy leányát bezárták, így szólt: — “Nem baj, megérdemelte! Ha hazugság volt, amit mondott, most megkapja büntetését, ha igaz volt, majd megvédelmezi a Szűzanya." S a Szűzanya valóban meg is védelmezte. Augusztus 19-én, vasárnap, Lucia és Francisco együtt őrizték a nyájat a kisfiú bátyjával, Jánossal egy “Valinhos" nevű helyen. Hirtelen észrevették, hogy a levegő átszíneződik, ugyanúgy mint a Cova da Iriában, a jelenések előtt. Máris cikkázott a villám s Lucia azonnal hivatta Jacintát. Egy pillanattal a kislány megérkezése után megjelent az “Úrnő".