Jézus (tudományos) halála
Jézust 33 éves korában halálra ítélték. A kor legrosszabb; halálára. Csak a legelvetemültebb bűnözők haltak meg úgy, mint Jézus. De Jézus esetében még rosszabb volt, mert nem minden -ilyen büntetésre ítéltetett- bűnözőnek szögezték a végtagjait.Igen, szögek voltak; a nagyobbik fajtából! Mindegyik 15-20 centiméteres, a hegye 6 cm; Ezeket a csuklóra szögezték és nem a kezekre, ahogy mondják. A csukóban egy ín található, ami a vállig ér, és amikor verték a szögeket, az ín szétszakadt, kényszerítve Jézust arra, hogy feszítse a hátizmait ;hisz szögezve voltak csuklói ; azért, hogy lélegezni tudjon; Ezért kellett támaszkodni a lábra vert szögre, amely nagyobb volt, mint a csuklóé, mert az a két lábfejét együtt rögzítette. És azért, mert lábai nem sokáig bírták volna anélkül, hogy széthasadjanak. Jézusnak kellet felváltva támaszkodni rájuk, hogy lélegezni tudjon.Jézus valamivel több, mint 3 óráig bírta ezt a helyzetet .Igen!...több, mint 3 óráig! Sok idő, nemde? Halála előtt néhány perccel Jézus már nem vérzett. Egyszerűen csak víz folyt sebeiből, vágásaiból.Amikor sebezve képzeljük Őt, csupán sebekre gondolunk, de nem: az Övéi igazi lyukak voltak, lyukak, amiket a testében csináltak.Neki már nem volt vére, hogy vérezzen, azért csak víz folyt.Az emberi testben kb. 3,5 liter vér van (a felnőttekben)Jézusból 3,6 liter vér folyt; három óriási szög lyuggalta át végtagjait, fején tövises korona volt, és méghozzá egy katona lándzsával döfte mellkasát. Továbbá azt a megaláztatást, amit viselni kellett,amikor két kilométeren át hordozta saját keresztjét, miközben a tömeg arcát köpte és kövekkel dobálta (a kereszt súlya közel 30 kilós nyomott, de csak a felső része, az, amelyre szögezték a kezeit).Ez mind történt Jézussal csak azért, hogy szabad belépésed legyen Istenhez. Hogy ;megmosva; legyen minden bűnöd. Mindegyik kivétel nélkül! Ne tedd azt, hogy nem veszed tudomásul e tényt. Ő érted halt meg! Érted, aki most olvasod ezt az e-mailt. Ne hidd azt, hogy Ő másokért halt meg, azokért, akik templomba járnak, vagy azokért a szerzetesekért, papokért, lelkipásztorokért, püspökökért, stb.. Ő érted halt meg! Könnyű vicceket, képeket és egyéb butaságot, esetleg pornográfiákat küldeni e-mailben, de valamit, ami Istennel kapcsolatos, szégyelled tovább adni másoknak, mert az foglalkoztat, hogy mit gondolhatnak erkölcsi felfogásodról. Fogadd el a valóságot, azt az igazságot, hogy Jézus az egyetlen a világ mentésére. Istennek tervei vannak számodra, mutasd meg mindenkinek, mi történt vele csak azért, hogy megmentsen téged. Gondolj erre most! Isten áldja életünket! 60 másodperc Istennel. 60 másodpercig hadd azt, amit teszel és használd ki a lehetőséget! Lássuk, ha a sátán megtudja állítani ezt. 1.Egyszerűen imádkozz azért, aki küldte ezt az üzenetet: Uram, te jól ismered ;.életét és arra kérlek, hogy áldd meg őt és (bőséget adj neki). Oltalmazd családját, egészségét, munkáját és mindent, amit tervezett erre az évre. Ne engedd, hogy kísértésbe essen, és őrizd őt a gonosztól. Jézus nevében. Amen Azután küld tovább tíz embernek. Azután gondolkodj el egy rövid ideig, és értékeld Isten hatalmát saját életedben, amiért teszed azt, amit tudod, hogy tetszik Neki.Ha nem röstelled megtenni, kérlek kövesd az utasításokat. Jézus azt mondta:Azt, aki szégyell engem, én is fogom megtagadni Atyám előtt; Ha nem szégyelled, továbbítsd ezt az üzenetet;csak akkor, ha hiszed, Igen, szeretem Istent. Ő ;működtet; (éltet) engem éjjel-nappal. Nélküle semmi se vagyok, de Vele ;Mindenre képes vagyok abban (Krisztusban), aki nekem erőt ad; (Fil. 4,13 Ez a legegyszerűbb bizonyíték. Ha szereted Istent, és nem szégyelled mind azért a csodálatos dolgokért, amiket Ő tett érted, küld el az üzenetet azoknak, akiket szeretsz.
Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is.
Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni. Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott.
A Gazdagság egy luxushajón úszott el a szeretet mellett. Ő megkérdezte: -Gazdagság, el tudnál vinni magaddal? -Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra!
Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett: -Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni? -Nem Szeretet, nem tudlak elvinni! - válaszolt a Büszkeség,- itt minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak!
Hát, a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el: -Bánat, kérlek, vigyél el magaddal! -Oh, Szeretet - mondta a Bánat - én olyan szomorú vagyok, de egyedül kell maradnom a hajómon!
A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta a szeretet kérését.
Hirtelen megszólalt egy hang: -Gyere Szeretet, én elviszlek téged! Aki megszólalt, egy öregember volt.
Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor földet értek, az öreg elment. A Szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást: -Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem? -Az IDŐ volt, mondta a Tudás. -Az IDŐ?- kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam az IDŐ? A Tudás válaszolt: -"Mert csak az IDŐ érti meg, hogy milyen fontos az életben a SZERETET!"
|
Mária látni fogja nyomorúságát, és nem fogja engedni, hogy semmi se történjen;
Az anya és a kicsi lány átmennek a kolostor kapuján, elérkeznek a CSODÁS ÉREM KÁPOLNÁJÁHOZ az udvar mélyén,és bemennek.
Hatalmas,sűrű tömeg imádkozik. Az anya felismeri a levelezőlapokon annyiszor megcsodált helyeket, és a kórus felé halad. Térdelve imádkozik a kicsivel. Felfedezte a fotelt. Kár,kötél veszi körül,nem lehet elérni ! De a braziloknak éppúgy mint a keletieknek, a kötél nem feltétlen akadály. És a kis Sandra nem azért jött olyan messziről, hogy csak szemével érintse messziről a fotelt !
Hogyan is legyen;? Épp nővérek vannak ott,dolgoznak az oltár mellett.
- Nővér, engedje meg, hogy a kicsi leüljön a fotelbe !
- Bocsásson meg asszonyom, nem engedhetem meg, mert akkor mindenki kérné, és ez nem lehetséges;
Az anya szíve megfeneklik a tilalom miatt. A fotel része volt a zarándoklat tervének. Megoldást kell találni;
Nini, a nővérek elmentek, veszi észre kevéssel később. Egy gondolat villan fel szegény szívében, és azt suttogja kislányának:
- Hallgass ide ! Bújj át a kordon alatt, és csússz be négykézláb a fotel alá. Amikor alatta leszel, akkor a kezeddel érintsd meg ott, ahol a Szűzanya ült, és gyorsan gyere ide vissza. De rohanj !
A kicsi nem mondatja magának kétszer. Eléri négykézláb a fotelt, olyan gyorsan, ahogy csak kegyetlen fogyatékossága megengedi neki, de ahelyett, hogy a tanácsot követné, arcát hosszan a szék bársonyára teszi.
Az anya megdermed. Utána a kicsi nyugodtan visszamegy hozzá.
- Miért tetted ezt ? ; szdija a mama.-Megmondtam, hogy csak alá menj, és gyorsan !
- De mama ; feleli ragyogva a gyerek -, az Asszony mondta, hogy tegyem a fejem a térdére.
Brazíliába visszatérve a gyermek teljesen meggyógyult. A történet akkora visszhangot keltett, hogy maga Recife érseke akarta figyelmeztetni a Rue du Bac irgalmas nővéreit. Kezében volt minden orvosi bizonyítvány, minden szükséges dokumentum, hogy ez a gyógyulás emberileg megmagyarázhatatlan.
- Tudják ; felelik fáradhatatlanul a nővérek -, itt minden nap van csoda !